Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Furcsaságok

 

A lottó ötös...

 

Kecskemétről visszafelé, Lakiteleknél állt a vonat pár percet. Egy vágányú pálya, és a szemben jövő vonat még nem érkezett meg az állomásra. Csípős hideg szél fújt. Ott álltam a vonatom mellett. Álltam, és vártam. Időnként az utasok kérdéseire válaszoltam.

 

Az állomás és a Víg Bakter nevezetű kocsma között, egy idős úr állt.  Kicsit furcsán, teljes terjedelemmel felém fordulva nézett. Mintha csak arra várna, hogy megszólíthasson. Figyeltem... Gondoltam, ha kérdezni akar, hát én készen állok, hát kérdezzen. Nem is várt sokat. Ahogy, szemkontaktusba került velem, már meg is ragadta az alkalmat. Illedelmesen köszönt...

 

- Jó reggelt! – közben, tett felém egy - két lépést. Bólintva, mosolyogva visszaköszöntem. 

- Szép jó reggelt önnek is! 

- Merre megy ez a vonat? – kérdezte, és mutatott a vonatom felé.

- Szolnokra – válaszoltam.

- Nem Félegyházára megy? – kérdezett vissza, mintha nem értette volna a válaszom.

- Nem, nem..., Szolnokra megy. A félegyházi vonat onnan indul! – mutattam a másik vágányon álló szerelvény felé. Az öregúr bólintott, mintha elégedett választ kapott volna, de nem mozdult, csak tovább nézett. Majd újra kérdezett...

- Nem jött még be a félegyházi? - Kicsit furcsán néztem felé. Felhúztam mindkét szemöldököm, szemeim tágabbra nyitottam, de azért nyugodt hangon, kedvesen válaszoltam.

- De, itt van... a másik vágányon. – mutattam ismét arra, ahol, a félegyházi vonat állt. Az öregúr most sem mozdult.

- Késik? – kérdezett újra, mintha nem is hallotta volna mit mondtam.

- Nem. - Mosolyodott el arcom. Gondoltam biztosan nagyot hall az üregúr, ezért hangosabban és artikuláltabb kifejezéssel egész testemmel felé fordulva kezdtem beszélni, s, közben mutattam a mögöttem álló vonat felé.

- Nézze csak uram! Ott van mögöttünk! Hová szeretne utazni?

- Mhmm… - közben rázta a fejét, hogy nem... Nem akar utazni.

Furcsálltam, hogy nem utazik, és mégis úgy kérdezősködik. Körbenéztem, hátha csak vár valakit, de nem láttam körülötte senkit. Arra is gondoltam hátha más kérte meg, hogy informálódjon. De, egy árva lélek sem volt a közelében. 

- Tudok segíteni valamiben? - kérdeztem.

- Bakter voltam! – kezdte - Én is itt dolgoztam.... Bakter voltam.... Tudja? – a kérdésem válaszát kihagyva bizonygatta, hogy ő bizony bakter volt. Bólintottam, persze hogy értem…

- Itt dolgozott? 

- Szegeden! - majd mesélni kezdett. - Eleje se vége nem volt a mesélésének.

- Tudja szerettem ott dolgozni..., bakterként! Más világ volt!

- Rég volt?

Kezével legyintett..., hogy hagyjuk, majd egy pár másodperc elteltével folytatta.

- Hová tartoznak? Maguk is Szegedhez tartoznak?

- Én Szolnokhoz! – mondtam.

Meredt tekintettel, megfeszülő komoly arccal felém nézve beszélt, és hosszasan tovább mesélt.  A munkájáról, a kollégáiról, a világról... Nem mindig értettem, de figyeltem, hátha mégis majd megértem. De, a mondat és az értelem sokszor elsiklott egymás mellett. Majd hirtelen az öregúr, aki addig kedvesen beszélgetett velem, hirtelen hangulatot váltott, és nem várt mondat ütötte meg a fülem:

- Verje meg magát az Isten! – mondta határozottan.

- Hoppá! - Úgy éreztem magam, mint akinek felhevült testét jeges vízzel leöntik. ! - Ez az ember most átkot szór rám? De, miért? Mivel érdemeltem ki? Mit követtem el ellene? Nem emlékszem, hogy modortalan lettem volna, vagy épp nem segítőkész. Mi ez a furcsa fordulat, kedvességből durvaságba? Egyik pillanatban emberséges, a másik pillanatban ellenséges? Arcizmaim megmeredtek, kifejezve nem tetszésem. A döbbenet látható jeleit egy pillant alatt arcomra festette ez a fordulat. Épp kérdezni akartam, hogy mondja már meg mi az oka, hogy ilyen rossz dolgot kíván nekem... De, mielőtt kérdezhettem volna..., ő újra..., egy kicsit még emeltebb hanggal mondta.

- Verje meg magát az Isten! - közben fejével határozottan bólogatott.

Ajkam épp mozdulni kezdett, hogy torkomból hangokat préselhessen ki. Az indulat hevesebben pumpálta ereimbe a vért. Egészen a fejem búbjáig emelkedett, és már egy csöppet sem éreztem azt a csípős hideg szelet...  

- No, most már aztán elég...!  - gondoltam leállítom az öreget, hogy hagyja abba, mert igazán nem szép dolgot kíván... Mielőtt azonban kipréselődött volna valamilyen hang a torkomon, újra megszólalt:

- Verje meg magát az Isten egy lottó ötössel! Jó? Egy lottó ötössel! – közben testével elfordult, hogy lépéseket tegyen hátrafelé. Tekintetével azért még pásztázott. Nem állhattam meg, hogy ne szóljak.

- Miért nem azt kívánja, hogy áldja meg magát az Isten? Az jobban esne!

- Egy lottó ötös azért jól jönne magának is!  Nem? - mondta még mindig olyan határozottan, mint az előbb. 

- Verje meg hát egy lottó ötössel!

 

Hát jó...! Gondoltam, ha nem áldja, egye - fene, hát verje. Bár én az áldást jobban szerettem volna. Pár másodpercig nem szóltam. Mit lehet erre mondani? Emelkedett indulatom hirtelen visszavonult. Nyugalom szőtte át gondolataim. Végül is jót akart....! Csak hát igen különös módja ez a jó kívánalmaknak.  Két ellentétes kifejezés, két ellentétes értelmezéssel. Hm.. Tényleg, mit lehet erre válaszolni? - tettem fel másodjára is magamban a kérdést. Majd vettem egy mély levegőt, és sóhajtva válaszoltam:

 

- Tudja Uram…, csak az a baj…!

- Mi!? - csodálkozott.

- Hogy nem lottózom! - Még motyogva hadonászott kezeivel, majd elköszönt, és eltűnt az épület mögött.

 Ott maradtam gondolataimmal, és az jutott eszembe, hogy bár nem lottóztam eddig, ma miért is ne ajándékoznék pár forintot az ördögnek. Azt mondják: kinek a szerelemben nincs szerencséje, annak van a pénzben. Hátha bejön...! Már lelki szemeimmel láttam is azt a temérdek sok pénzt, amit majd elkölthetek. Családom minden tagjának ajándékoztam. Kényeztettem magam... Gondolatban már el is költöttem majdnem az egészet. Majd este jött a sorsolás... Izgatottan vártam. No, pár percen belül gazdag leszek - dörzsöltem össze a tenyerem. Kihúzták az első számot.... Nem talált.... Sebaj, gondoltam még lehet négyes. Az is jól jön, még ha szerényebben lehet is költekezni belőle.... Az sem nyert... Harmadik számnál már kezdett ingadozni a remény. Jött mindenféle gondolat, oda vissza labdáztak. Nem nyert!... Azt sem húzták ki. Negyedik... Semmi... Egyetlen számot sem találtam el.

     Hirtelen nagy bölcsesség vett erőt rajtam... Arra jó volt ez a próbálkozás, hogy megerősítsen: lottót továbbra sem szabad vennem. Ha, mást nem is, de az árát mindig megnyerem...., ha nem veszek.

 

 / Cz K /

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.