Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Emlékül Anyának

2014.03.09

Hát elérkezett az idő...!

Eljöttek érted....,

hogy hosszú utadra elkísérjenek,

s nekünk oly nehéz most elfogadni,

hogy ezentúl minden másképp lesz,

hogy már csak az emlékek élhetnek.

 

A Nőnap fénylő napsütött reggel kezdődött

de, nekünk e nap szomorú könnyeket öltött.

S bár tudom, most mondanád: ne sírjunk!

Mi mégis könnyek között fuldoklunk

ha Rád gondolunk, szívünk oly szomorú,

s, minden emlék csak fájón sajog,

hisz most az élet döbbentett rá, mily rohanó.

 

Te már nem érzed a test kínjait, hisz letetted nehéz pajzsait

itt hagytad e földi létnek fájdalmát, mit tegnap éreztél, ma már nem érzed,

hisz a halál angyala eljött ma érted, s a végtelenbe elvitt magával...

Megmutatta nekünk nem válogat, s, mikor legkevésbé várjuk

felkap, elragad, mint szélvész, lelkünkkel elsuhan.

 

Te is, mi is tudjuk, meggyötört tested itt hagytad,

mint elhasználódott, kopott ruhát hátra hagytad

hogy eggyé váljék e földdel, eggyé a mindenséggel.

De tudjuk lelked örökké velünk marad,

hisz velünk leszel éjjeleken, ha álmodunk,

nappalokon, ha rád gondolunk,

halljuk majd a hangod is, ha, csendben maradunk.

 

Ott leszel majd mindenhol e világban,

egy szál virágban, a hajnali pirkadat napsugarában,

egy fűszálon tündöklő harmat cseppben,

ahol a madarak szólnak, s, itt, a gondolatunkban.

 

( Cz K  2014. 03. 09)