Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Engedd szárnyalni a gyermeked...

Gyermeked, kit, ha szárnyalni engedsz, magasra repülhet,

De, ha szárnyait megfogod, netán eltöröd, mélységbe zuhan.

 

Mint, ahogy a folyók sodrása el nem apadhat,

Mint ahogy az óceánok vize ki nem száradhat,

Nem tagadhatod véreddel pecsételt magzatod,

Szeresd hát…., kit az élet neked ajándékozott.

 

Nevetve nézegessetek a megfakult képet,

Melyek rólad, róla, s, a múltról mesélnek…

Nem mindig lesznek szépek, hisz az idő néha kegyetlen.

De életedről mesélnek, s, a síron túl is kísérnek.

 

Sokszor a sérelem, mint hurrikán támadja lelked

Tedd félre feldúlt haragod, ha valaha volt is, mosolyogj..

Hisz a megbocsátás keresztezni akarja utad. Hát engedd!

 

Mond el neki, milyen is volt, mikor te voltál kisgyermek,

mikor még gondtalan élhetted szüleid mellett életed.

Mondd el, milyennek láttad a szivárványt,

hogy voltak – e felhők, vagy csak a nap kacsintott az égen.

 

Az idő változik..., a szivárvány hol előbúvik, hol eltűnik.

Néha  a sötét felhő takarja, de feledni a múltat soha sem tudja.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.